Logosz, eidosz és az ideák

Vannak jelenségek, melyeket a tudomány ma is nagy erőkkel kutat, de már az ókori gondolkodók vagy a biblia közszereplői is képesek voltak felismerni, valamiképpen leírni azokat. Sokszor pusztán megfigyelésekre, gondolatjátékokra alapozva. Az ilyesféle szükségszerű értelemkeresés, bevonódásélmény a jóllét fontos alkotóeleme.

Nem tudom, ti hogyan szoktatok magatokból a legtöbbet tapasztalni (egyébként érdekel), nálam valahogy ezek a gondolati mélybúvárkodások az egyik módja annak, hogy érezzem magam. Már azt is el tudom képzelni, hogy ez önmagában elég, nem kell valami nagy tervbe beilleszkedjen. Elég, hogy te meg én vagyunk, és tudjuk is meg nem is, hogy hatunk egymásra. Már ez is két csuparejtély univerzum, s az összes gravitációs hullám.

Logosz (λόγος)

1. szó/beszéd, amiben testet ölt a gondolat; egy olyan (relatív) tényállás, amit ismertetek; úgy beszélni valamiről, hogy el is jussak vele valamire; "to say something significant" – ebben a jelentéstartományban inkább a tapasztalati világ eszköze

A sztoikusok körében valahogy a bizonyítást, az igazság kitapogatását jelentette. Bár minden filóirányzat kicsit máshogyan használta. Legalább annyira összetett és dinamikus fogalom, mint az "egészség", ezért én is kp. szabadjára engedem a fantáziámat... Így a logosz egy olyan kommunikációs eszköz lesz, ami a dolgok rendjét képes leírni. [Érzem, hogy perceken belül kikötünk Platón formaelméleténél.] Mindeközben a logosz egy rendszer is, ami képes a dolgok rendjének logikáját leképezni, az információt kódolni-dekódolni. Ezek szerint szinonimája a sci-fi mátrix fogalmunk? (Haha)

2. ige/igazság - ebben a jelentésében inkább valami természetfeletti vagy "ismeret mögötti" (tudásunkat meghaladó) eszköz, ami mozgatja a dolgokat vagy akár létre is hozza őket

Kezdetben volt az ige (logosz), és az ige Istennél volt, és Isten azonos volt az igével. Minden dolog általa lett, nélküle semmi sem jött létre. (János 1:1)

Íme egy ékes példája annak, hogy miért szeretem a görög szövegeket bújni, ha a bibliáról van szó... Az eredeti szövegben ugyanis nem szerepelnek konkrét személyes névmások, pláne nem hímneműek. Ebben a szakaszban a logosz mellett csak a Theos (Θεὸς, isten(i) szó szerepel, mint az állítások tárgya/személye, ami egyébként NEMTELEN fogalom (vagy "kétnemű" – korai használatában legalábbis az volt). Utána a "houtos" és az "autos" névmások BÁRMIRE fordíthatók (this, he, she, it, him, her whatevör).

[Sose lesz vége ennek a bejegyzésnek, ha most kitérünk arra, hogy mégis mi jelentősége van ránk nézve, hogy mégis az összes ilyen "misztikus" névmás férfira lett fordítva a bibliában. Röviden: ezért lettek a nők passzív szerepre kényszerítve az egyháztörténetben ÉS ezért is harcolunk még mindig nőként az egyenjogúságért. Köszi, kereszténység.]

Nem véletlen tehát, hogy a bibliafordítóknak is komoly frusztrációt okozott a logosz kifejezés lefordítása. Nem is sikerült. Nem is sikerülhetett. Az emberi nyelv reduktív, más nem is tud lenni, az meg már egyéni és kollektív felelősség, hogy minek a megértését vagyunk hajlandók elmélyíteni. (N.B.: a "betű öl, a szellem megszabadít" vagy hogy "a törvénynek nem csak a betűjét, hanem a szellemét is meg kell tartani" – ezt az alkotmányok is rögzíteni szokták. Lsd. még [kb] "élő jog" fogalma a jogszociológiában).

Ebben a második értelemben a törvény (akár a természettudományoké, akár a társadalmi rend vonatkozásában nézzük) a logosz mintájára jelent meg, funkciója mindkettőnek a dolgok vagy személyek közti erőviszonyok szabályozása: egyszerre az irányítás és a keretrendszer létrehozása. A logosz és a törvény közt kb. annyi így a különbség, hogy a logosz akkor is mozgatja a világot, ha az ember nem tud róla (részleteiben viszont megismerhető, pl. Newton törvényei), míg törvényt az ember is létrehozhat (pl. jogszabályok). A logosz kifejezésnek ez az eredeti használati módja: a logosz az, ami mindig van (Heraclitus), mint később az Istent is elcsípte így valaki: aki mindig volt, mindig van, mindig lesz (N.B.: ami pont az energiamegmaradás törvény egy zárt rendszerben).

Eidosz (εἶδος) és az ideatan

A fenti igében megjelent egy másik gondolat is: ami látható, a láthatatlanból állt elő – ez is egy megfigyelés (Pál Zsidókhoz írt levele 11:3). Megjelenik benne az érzékelés és annak korlátoltsága (látom vagy nem), sőt. Maga a láthatatlan valahogy magába foglalja azt, hogy valami ismeretlenről van szó – a tudásom és az elérhető technológia korlátai egyaránt megjelennek benne. Ehhez kapcsolódnak az átfedésbe került eidosz és idea kifejezések.

Eidosz (1) alak, jelleg, forma; (2) eszme VAGY a formáról (dologról) alkotott kép, nem pedig annak anyagi valósága (nem az egész, nem a teljes valósága); tulajdonképpen az, ami a formából látszik (nézőpontok!) – valaminek a megjelenése.

Idea (ἰδέα) Platón úgy vélte, hogy mikor a dolgok megértésére törekszünk, akkor a megszerzett ismereteink nem a dolgok folyton változó, megfogható/ anyagi valóságára vonatkoznak, hanem a dolgok mögött lévő változatlan létezőkből (ideákból) értünk, tapasztalunk meg valamit. Ebből következik, hogy a dolgokat az így megszerzett ideák ruházzák fel tulajdonságokkal – a tapasztalásaim és tudásom szerint válnak valamilyenné.

Platón formaelmélete tehát kb. ez: a tapasztalati világban minden létező egy ideális állapot tökéletlen mása, az eredetihez (ideához) való közeledés az ismeretek (igazságok) elsajátításával lehetséges, azzal, hogy a tapasztalható dolgok többé-kevésbé részesülnek az eredeti forma jellegéből. #krézipuzzle

Úgy sejtem, hogy azért is van nehéz dolgunk, mert az ideák folyamatos mozgásban vannak a logoszban – ezt nem látjuk, mindeközben különböző töredékes formákban gyűjtögetjük ezeket a látható világban, ahol folyamatos változás van. Ha úgy vesszük, a gyermekkori kirakós meg a készségfejlesztő játékoknak sosem lesz vége. Csak itt ha fakockával a kezedben megnézel egy erős filmet vagy beszélgetsz valakivel egy izmosat, aztán lenézel és már nem kockád, hanem fagolyód van, keresned kell valami új formát, amibe illeszkedik, ha nem akarsz azon toporzékolni, hogy az előbb még kvára belefért volna az a kocka, most meg mi a franc.

A dolgok – vagy mondhatnám, azt is hogy te meg én – mindaddig céltalan frusztrációnak vannak kitéve, amíg nem az azonosság felé tartanak. Minden – te és én is – folyamatos mozgásban és változásban lévő, manipulálható erőterek hatása alatt létezik. Az ember nagy tudománya, hogy kiszakadt a természetből – a logoszból – és alternatív valóságokat teremthet, ideákat hamisíthat – másoknak is, mindenféle nagyságrendben. Ezek egy jelentős része kényszerpálya az önazonosságra való törekvésben.

Ráadásul kibaszottul fárasztó. Hogyan lesz valami mégis önmaga?

---

Kicsit visszatérve a logosz "egyszerűbb" jelentéstartományához, a kimondott szó erejével (rhéma) is sokat foglalkozik a biblia (és a pszichológia). Egyfelől az ember gyanakszik, hogy na ezt is sikerült túlmisztifikálni, a teljes szakasz ugyanis így szól: a világokat Isten szava (rhéma) alkotta, hogy ami látható, a láthatatlanból állt elő. [A rhémáról máskor] Másfelől mégis a hétköznapokban tapasztalható, hogy milyen hatással vagyunk önmagunkra, másokra, egymásra pusztán azzal, hogy mindenféle minőségben kommunikálunk. Gondolok itt az "egyszerű" információátadásra vagy a "bonyolult" tudásátadásra, de mélyebb személyiségdinamikai folyamatokra is. A jelenlegi életszakaszomban például még mindig tesztelem azt a kijelentést, hogy az igazság szabaddá tesz. [kb]

Ennek pedig több rétege van:

(1) megismerni/ felismerni az igazságot (egy-egy ideát?)

(2) igazat mondani önmagamnak (pláne önmagamról – formában-e vagy)

(3) valaki másnak elmondani az igazat (próbakő, megformálás)

Eddigi tapasztalásaim alapján már a saját igazságainkat – mit szeretnék és mit nem, mire vágyom és mire nem, mi vagyok én és mi nem – már ezeket is eszement kihívás (ekkora zajban) tisztázni (pláne, hogy ezekről többnyire bárhogyan dönthetünk). Mindig beugrik Foucault. Ahhoz, hogy igazat mondjak magamról, kell a másik, kellenek az emberi kapcsolatok és a bátorság, hogy kockára is tegyük őket.

Csak az a miénk, ami jelen van. Az vizsgálható, ami megjelenik - csak arról tudunk szabadan dönteni, amit hajlandóak vagyunk megismerni.

#Platón #önazonosság #jóllét #igazmondás #logosz #törvény