Leesik a jogállam I: alkotmányos alapelvek és öngondoskodás
- Émi Fekete
- 2020. jún. 16.
- 7 perc olvasás
Frissítve: 2024. ápr. 23.
Még mielőtt konkrét jogesetek irányába kanyarodnánk, kicsit alapoznunk kell. A hangzatos "jogállam" fogalomba ugyanis csak egy összetett jogrendszer tud életet lehelni. Ez a bejegyzés-sorozat így azt a célt szolgálja, hogy megismerkedjünk néhány olyan jogi-politikai alapelvvel és fogalommal, ami segíthet a mindenféle emberek együttélését szervező jogrend logikájának megértésében.
Ha a jogtudományok nem különösebben vonzóak számodra, akkor is szeretnélek arra biztatni, hogy rágjuk át magunkat egy kis jogi alaptanon. Eskü, hogy némi #jogismeret a hétköznapok problémamegoldásaiban is segíthet. Meg egyébként is: legyetek ravaszak (φρόνιμοι), mint a kígyók, mert kígyók ők is. Ravaszak is... Szóval tanult leleményesség jeligére küldöm ezt mindenkinek, aki akarva-akaratlan része egy politikai közösségnek, amit a #hatalomgyakorlás mindenféle praktikái szőnek össze egy nagy-nagy kapcsolati hálóvá.
A jogrend csúcsa
Az alkotmány – esetünkben az Alaptörvény (továbbiakban: At.) olyan jogforrás, ami az adott politikai közösség elismert társadalmi értékei mentén meghatározza a tagjaira érvényes együttélési kereteket és a közhatalom gyakorlásának módját. Annak ellenére, hogy a közhiedelemben gyakran szimbolikus jelentőséget tulajdonítunk neki (én legalábbis így tettem, míg el nem kezdtem jogot tanulni), valójában az At. a magyar jogrendszer csúcsán helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy az At. itthon egy olyan önálló (sui generis) jogforrás, ami létrehozza a többi jogszabályt is. Ebből következik, hogy Magyarországon:
Jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel. Elvileg.
At. I. cikk:
(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.
(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.
Itt kezdődnek az izgalmak. Az alkotmányok ugyanis többek között "listázzák" a szabadságjogokat. Márpedig a szabadságjogokba – legyen szó akár az alapvető emberi jogokról, akár a szociális jogokról – megszámlálhatatlanul sok bicskánk törik bele – a legközelebbi kapcsolatainkban is, nemhogy akkor, amikor egy idegennel szemben méregetjük a jogképességünket. Itt röviden álljon annyi, hogy az egyéni és csoportos #jogbiztonság alapja az, hogy minden alkotmányellenes jogszabály érvénytelen. (Pontosabban: az alkotmánybíróság minden ilyet meg kéne semmisítsen.)
Kicsit kikacsintok a jogbizontságra: minél nagyobb a távolság a #jogalany és a (köz)hatalom gyakorlója között, annál személytelenebb a döntéshozás, annál valószínűtlenebb, hogy a jogod vagy a jogom "automatikusan" érvényesülni fog. Márpedig ha rendben szeretnénk együtt élni (multikulturalizmus) vagy legalább békésen egymás mellett (pluralizmus), akkor valakinek döntéseket kell hoznia. (Ez is a közigazgatás). Ennek milyenségétől és minőségétől egyelőre tekintsünk el. A lényeg az, hogy a jogállam fogalma tulajdonképpen azt jelenti, hogy akár egyetlen emberről van szó, akár egy csoportról, vannak olyan eszközök, csatornák és intézmények, amiken keresztül a döntéshozási folyamatok elérhetővé vagy utolérhetővé válnak: elvileg megtörténhet a jogérvényesítés vagy a jogsérelem megszüntetése.
Két megjegyzést szeretnék a fentiekkel kapcsolatban tenni:
A jogérvényesítés nem csinálja meg magát. A jogaink két esetben érvényesülnek:
a) valaki más érvényre juttatja helyettünk (pl. közfeladatot ellátó személy vagy valaki, aki szeret és az Isten fizesse meg neki), b) mi magunk gondoskodunk a jogaink érvényesüléséről.
Szerintetek melyik történik gyakrabban?
Itt most mindenről beszélek. Milyen körülmények közt kell felnőnöm, milyen iskolákat végezhetek el, ott emberszámba vesznek-e vagy csak lélekszám és Neptun-kód vagyok, megtagadhatom-e a munkavégzést, ha a munkáltatóm nem biztosít védőfelszerelést vagy nem, el kell-e tűrnöm, hogy az egyéni körülményeimet senki nem veszi figyelembe a munkahelyemen, eljutok-e időben orvoshoz, a nagyit emberszámba fogják-e venni az otthonban (van egyáltalán otthonunk?), reális-e a bérem fizetőereje, mi az hogy nem utazhatok külföldre, tudomást szerezhetek-e a közérdekű információkról, érthetem-e egyáltalán hogy mi közünk van egymáshoz a kapualjban fekvő hajléktalannal, merek-e családot alapítani és amúgy az alkotmány (tehát a belőlünk felépülő politikai közösség) elismer-e minket családnak, a gyerekem milyen iskolákat végezhet, ott hülyére fogják-e szekálni, és akkor kezdődik elölről...
At. I. cikk:
(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.
A fenti szakasz nem csak a különleges jogrendben élő és ható, hanem a hétköznapokban is. Például ha valaki a gondolat és a szólás szabadságával lebuziz egy másik embert a Dohány utcában vagy a Facebookon, mert neki nem volt olyan kellemes a másikra nézni, akkor a másikat megsérti az emberi méltóságában – tényleg – kárt okoz vele – és számos ilyen eset (vagy az a bizonytalanság, ami szerint bármikor megismétlődhet ez) rányomja a bélyegét a másik létbiztonságára és az életminőségére is (lsd. például kisebbségi stressz). És az a másik egyszer lehet azt fogja mondani, hogy mostmár mindenki baszódjon meg, elmegyek egy olyan helyre élni, ahol kicsit természetesebb, hogy önmagam fele tendáljak, ne pedig egy kupac társadalmi elvárás legyek. [Vagy összeomlik, ha beledepózik a tanult tehetetlenségbe és nem tartja meg a kapcsolati hálója.] Ráadásul ezek a jogsérelmek teljesen indokolatlanok. Ez és az összes hasonló ilyen művelet, akár idegentől, akár ismerőstől jön: bántalmazás.
Lássuk be, hogy sokan vagyunk, az intézményeink pedig viszonylag személytelenek. Sőt, a fenti példa azt mutatja, hogy egyéntől egyénig is személytelenek vagyunk. De vajon: ha nem a Dohány utcában találkoznak és a rövid hajú, inget viselő lányon fehér köpeny is van, a gondolat és a szólás szabadságát önfeledten gyakorló embertársa akkor is le fogja buzizni? 8 év tapasztalatom az, hogy nem. Badum. Jogerőviszonyok. Akkor tudja, hogy letétben vannak nálam a betegjogai.
A "jogviszonyok" tehát dinamikusak. Egy állandóan mozgásban lévő társadalomról beszélünk, ami folyamatos átalakulásokban éli mindennapjait. Ha nem vagyunk tisztában a jogainkkal, azokat egész egyszerűen más fogja gyakorolni helyettünk: megadja, korlátozza vagy egyszerűen kibassza az ablakon a harmadik emeletről.
Jog jognak farkasa.
Kicsit több megjegyzés lett.
Szóval a modern alkotmányok általában előíró jellegűek és két fő tárgyuk van: az alapjogok és az államszervezés. Utóbbi esetben ugyanis az alkotmány határozza meg, hogy kinek jár a közhatalom gyakorlása és milyen keretek között. Egy erős jogállamban az alkotmány nem szimbolikus erejű, hanem mindenkire általánosan kötelező és kikényszeríthető magatartási normákat ír elő: jogi kötőerővel bír.
A szimbolikus része a hitvallás: "Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság. Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki." [At.]
Ma, ha nemzetközi példákat nézünk, egy modern alkotmány lehet:
liberális-demokratikus (alapvető jogok biztosítása és többségi döntéshozatal a közhatalom gyakorlásában, hatalommegosztás elve);
demokratikus, de nem liberális (többségi hatalomgyakorlás, bizonyos kisebbségi jogok nem biztosítottak, N.B.: társadalom szociokult értékválasztása);
szocialista típusú (nem, vagy csak formálisan biztosítanak szabadságjogokat, és a hatalom központi gyakorlását képviselik, hatalom egységének elve).
Egy demokratikus politikai közösségben az alkotmányban foglaltak létjogosultsága a népakaratból következik. Vagyis a jogok, a kötelezettségek és a hatalomgyakorlás mikéntjei a társadalom értékválasztását tükrözik vissza az alkotmányban, az alkotmány pedig annak megfelelően méregeti a jogszabályokat. Mene mene tekel, upharsin. [Az arámim picit rozsdás.] Na most, ha valami tükörtől tükörig megy, elkerülhetetlen-e, hogy torz képet adjon? Milyen értékek választása érvényesül egy jóléti államban?
"Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése. Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi." [At.]
Alkotmánymódosítás
Azt írtam, hogy a társadalom folyamatos átalakulásokban van. Mert mi magunk és a kapcsolataink, jogviszonyaink is. Szükség van tehát arra, hogy az alkotmányban foglalt értékek lekövethessék a társadalom értékválasztását, szükség szerint változhassanak.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden politikai közösségben – valahol a tér-idő kontinuumban – volt egy absztakt "alkotmányozó" (elsődleges) hatalom, aki megírta, megvitatta és elfogadta az alkotmány szövegét. Ezt követően, hacsak az állam fel nem borul, alkotmánymódosításokkal, kiegészítésekkel lehet követni a népakaratot. Az alkotmánymódosító hatalom már egy másodlagos hatalom. Mindkét esetben jogállami követelmény, hogy széles társadalmi támogatottság legyen a hatalom mögött.
Az adott közösségben uralkodó alkotmányos kultúra jelentősen befolyásolhatja az alkotmány stabilitását. A gyakori módosítások (főként politikai célokból) lerontják az alkotmány stabilitását, ami könnyen kihat a jogbiztonságra is. Létjogosultsága leginkább a közvetlen demokrácia alkotmánymódosító eszközeinek van (pl. érvényes népszavazás), hiszen ez önmagában jelenti egy adott kérdés széles társadalmi támogatottságát.
[Hogyan jelenhet meg mégis az egyén és a személyesség, az emberi lényeg ebben a bábeli zűrzavarban? A nép uralmáról és a hatalomgyakorlásról az alapozás következő részében fogok részletesebben írni.]
Mindenféle elvek = jogállam
A modern alkotmányok három alapelv együttes érvényesülését feltételezik:
a közhatalom forrása a nép (népszuverenitás elve);
a nép nem csak forrása a hatalomnak, hanem közvetlen vagy közvetett (képviseleti) módokon gyakorolja is a hatalmát (néprészvétel elve);
egy állammá szerveződő közösségben a hatalom forrása az alkotmány, amihez a főhatalom gyakorlója kötve van (jogszuverenitás elve).
A jogállam fogalma ebben a rendszerszintű megközelítésben azt jelenti, hogy az állam és a közhatalmat gyakorló állami szervek a jognak vannak alávetve. Az az, az állam nevében eljáró szervek és személyek kizárólag olyan jogköröket gyakorolhatnak, amire a jog tényleg fel is hatalmazza őket. Ha ezen felül mégis beblöffölnek valamit és azt az emberek kötelező szabályként elfogadják, mert nem tudnak arról, hogy az jogi kötőerővel valójában nem bír, akkor beszélünk pseudonormák érvényesüléséről. A pseudonormák pedig lerontják a jogbiztonságot. (Pl. kimegy egy miniszteri levél, ami nem feltétlen bír mindenkire kötelező erővel – az At. rögzíti, hogy jogszabály a miniszteri rendelet, nem pedig a levélke – ezt viszont a címzettek nem tudják, és összeszorított foggal, barokk körmondatokban anyázva végrehajtanak mindent is). A pseudonormákkal szemben (még ha kritikusan is gondolkodunk) esélyünk sincs, ha nem ismerjük legalább kicsit a jogot.
Ráadásul ez a jelenség hétköznapi dolgokban, sokkal kevésbé látványosan is érvényesül. Indoklás nélkül elutasítanak egy kérvényt, az orvos hoz helyetted döntéseket, amikhez amúgy sem fogod magad tartani (hogyan is hozhatnál informált döntést, egyébként is kinek van ideje magyarázni/megérteni mi folyik Gyöngyösön), a munkáltatód kötelez arra, hogy szabadságot vegyél ki (pedig ez lehet, hogy csak közös megegyezéssel történhet meg, amúgymeg ha nem tud szerződés szerint foglalkoztatni, akkor állásidőben kell tartson és alapbért fizessen, amíg a munkaviszony fennáll), stb.
Itt vannak a pseudonormák vagy nem vannak itt?
Hát ez van. A jogbiztonság is valahol önmegvalósítás kérdése. Sem az alapvető jogok, sem a szerzett jogok védelme nem automatikus, de egy jóléti államban több segítséget kapsz – ahhoz is, hogy gondoskodhass magadról – ennyi.
At. XV. cikk:
(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. (3) A nők és a férfiak egyenjogúak.
Ebben viszont "mindenki felelős önmagáért" [At. O. cikk]
Mert az állam, kérem szépen, mi vagyunk. Szóval legyetek résen.
Comments