Ügyel majd a halál

Itt, kérem szépen, mindenki feláldozható, nem csak a betegek, a tanárok, az egészségügyi szakemberek, a szomszéd nénik, a szexuális visszaélések leggyakoribb esetében "férfinak" kinéző hetero "férfiak" fiatalkorú áldozatai, s persze mindannyian azok, akik egyedül vagy családostul sodródunk a megélhetési szegénység felé. Itt mindenki és bárki feláldozható.

Hát akkor így.

Ma 6 éve kaptam Éli barátom halálhírét. Akkor ezt írtam, nem rég a karomra is lett tetoválva:

A pusztában is jog lakik.pdf

PDF letöltése • 1.09MB

Az Ézsaiás 32:16 az egyik kedvenc képünk volt. A héberben (משפט, mishpát) nem csak jogot, igazságosságot is jelent ez az ige.

Szerettem volna róla megemlékezni, de fényévekre vagyunk attól, hogy a méltóságteljes, jó halálról nyissunk témát Magyarországon. Majd máskor, máshol. Talán.

Nálunk Abszurdisztánban sem az élet, sem a halál nem szent. A jogod vagy jogos érdeked pláne nem. Abszurdisztánban, ahol a kormányzat az olyan társadalmi szereplőket, mint a Magyar Orvosi Kamara, lényegében ellenségként kezelhet, és ahol a Belügyminiszter újfent órákon át tárgyal a Miniszterelnökkel a genderőrület veszélyeiről meg az ABCD-maffia elleni további fellépés lehetőségeiről, aminek ígérete egyébként az évértékelő beszéd szarnak a pofonja volt... S mivel három a magyar igazság: ahol a Miniszterelnök minden következmény nélkül megerősítheti egy korábbi ígéretét, miszerint indirekt diszkriminálni fogják azokat, akik nem vállalnak ebbe a (már jó ideje) megállíthatatlanul szakadék fele sodrodó országba gyereket. S persze az eszeveszetten spirálozó családtámogatások társadalmi hatásai is inkább erősen kétesek, mint egyértelműen jótékonyak...

Ezekkel mind sodródunk tovább, csak utóbbiak már alig ütik meg az ingerküszöböt. Azt az ingerküszöböt, amit ki se tudom számolni, hány éve (13?) nyomnak felfele. Vagy nekem nem dobja már fel a híreket, csak az elektronikus bulikat a Facebook algoritmus, fene tudja.

Valóban ennyire 'reziliens' nép a magyar?

Sem tudósnak, sem pedagógusnak, sem érző embernek, sem tisztességes munkavállalónak nem való vidék ez. A tudomány és a lelkiismeret szabadságának reménye persze kell a túléléshez, de éppen ez a remény hosszabbítja meg a szenvedést. Ez már a társadalmi halál állapota sokunk számára. Itt már nincs olyan verzió, ami ne követelne értelmetlen véres áldozatot, idő előtti megrokkanást, mindenhova éket ütő kétségbeesést és tragédiát. Ez a rendszer csak önmagát tudja elpusztítani, kívülről megállíthatatlan.

Fusson, akinek nincs bora.

Nem lehet már itt igazsággal, bizonyítással ügyet nyerni. Nincs egyetlen elmozdíthatatlan, letarolhatatlan intézmény sem, ami megtorlatlanul jogorvoslatot biztosíthatna. A nemzetközi bíróságok ítéleteire is magasról teszünk idehaza. Ez kegyetlen, személytelen végjáték.

"Szókratész: Most vizsgáljuk meg, mi az igazságtalanság.

Glaukón: Világos.

Szókratész: Bizonyára a lélek három részének* meghasonlása, a sokfelé kontárkodás, az egymás dolgába avatkozás, a lélek egy részének fölkelése, hogy uralkodjék az egész fölött, holott ez nem jár neki, hiszen természete szerint hozzá csak a vezető rész szolgálata illik. Úgy vélem, igazságtalanságnak a lélek részeinek megzavarodását és tévelygését kell mondanunk, a féktelenséget, gyávaságot, tudatlanságot és egyáltalán minden rosszaságot.

Glaukón: Ennek kell mondanunk.

Szókratész: Így hát az igazságtalant és az igazságtalanságot, valamint az igazságos cselekedetet most már tisztán, világosan látjuk, miután tisztáztuk mi az igazságtalanság és az igazságosság.

Glaukón: Hogyan?

Szókratész: Úgy, hogy ugyanaz a szerepük a lélek szempontjából, ami az egészségé és a betegségé a test szempontjából."

- Platón: Állam

* ész, vágy, indulat (merészség)

Nincs működőképes mesterterv. Ez csak egy régen elszabadult, megfékezhetetlen szörnyeteg, ami államnak hazudja magát Európában, s aminek a gyomrában még olyan 8 millióan hánykódunk valameddig. Néhányunkat ki fog köpni magából, másokat meg felemészt. S hogy a túlélőkkel ámblokk mi lesz, arról nem szól jelenleg prófécia.

Nincs megoldás, bármennyire is nehéz ezt elfogadni. Ezen mostmár át fogunk menni, mint akik tüzön mentek át. Az sem oldana meg semmit, ha elbúcsúznánk azoktól, akik már nem tudnak élni, és mindenki otthon maradna napokra. Itt már meghaltunk mind, s újra meg újra bele fogunk halni ebbe az egészbe. Na, ezt kell valahogy jól megélni.

S bármilyen abszurd, ez az egy lehetséges módja van: szeresd meg és ments meg magad. Amor fati. Aztán szeress tovább és túl önmagadon ott, ahol és akikkel élsz. Vagy valami ilyesmi. Ez is mocsoknehéz, de nem annyira lehetetlen, mint a NER-t legyőzni.

Vagy ne legyen igazam.

Írni akartam arról, hogy ismereteink szerint a daganatos halálozások közel fele megelőzhető volna >életmódbeli< szokások megváltoztatásával. A három vezető ok a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a túltáplálkozás. De mit nekünk például működőképes alapellátás?

Mi nem nyitunk a füstmentes alternatívák felé, nálunk menő vagy banális vedelni, adómentessé tesszük a páleszfőzést is és dagadt disznók vezetik az országot busás pénzekért a végtelen hülyeség szakadéka felé. Minden lehetséges módot megragadunk a nép, az istenadta nép elbutítására. Mert az ostobának mindig találnia kell nála is ostobábbat, aki csodálja - idézi Kierkegaard a Félelem és reszketésben. Így például se egészségnevelés, se egészségtudatosság, csak a jogaitól, lehetőségeitől, önmagától megfosztott szolga élete: a túlélés és a szorongás örökös gondja - ezekből jut bárkinek.

"Szókratész: Nem, ha meggondolod, hogy ezt a betegséget pátyolgató mai orvosmesterséget Aszklépiosz utódai egyáltalán nem gyakorolták (...) Aszklépiosz a természettől vagy életmódjuk következtében egészséges testűek, de valami konkrét betegségben szenvedők számára és állapotuk miatt tanította az orvoslást, majd gyógyszerrel és operációval végét szegte betegségüknek, visszasegítette őket megszokott életmódjukhoz, hogy az államot ne károsítsák meg; ám a belül gyökeresen beteg testet nem próbálta meg kicsinyenként kimerni és betölteni, s így egy hosszú, nyomorult életnek megtartani (...); hanem aki meghatározott időn túl nem kapott életre, annak gyógyítását nem tartotta kötelezőnek, hiszen az már sem magának, sem az államnak nem lehet hasznára. (...) hiszen a gyógyszerek eléggé hatékonyak a beteg meggyógyítására, ha az a betegség vagy sebesülés előtt egészséges volt és józan életet élt, még ha az imént elegyes bort ivott is. Viszont szerintük a természettől beteg és mértéktelenül élő ember az életével nem használ sem magának, sem másnak, ennélfogva nem illeti meg őt orvosi segítségük, nem is ápolják, még ha Midásznál is gazdagabb volna."

- Platón: Állam

Vagy nem is lehetséges.

Írni szerettem volna arról is, hogy a végstádiumban átélt szenvedés már bőven az értelmetlen tartományba tartozik. Hova növekedjen még az ember a halál torkában, amikor a fájdalomtól már magánál sincs? El se tudjuk képzelni azokat a fájdalmakat.

Vagy részletezhettem volna azt is, hogy mi zajlik éppen a Belügy és a MOK közt, de minek. Ez a nép nem ismerheti és nem becsülheti a saját életét sem, nemhogy másokét. Tisztelet a kivételes hősöknek, akik mások megmentésével próbálják önmagukat is megmenteni.

Legyen. Tisztelet azoknak, akik legalább cselekednek és kockáztatnak. Akiknek még van hangjuk. Akik újra meg újra erőt gyűjtenek, és kimondják az igazságot. Csak legyen tudatos a döntés: lehet mártírként élni és meghalni, de legyen az is választás.

Más választási szabadság itt egyébként sincs: lehet tartózkodni, el lehet bújni, itt lehet mindezt hagyni vagy bele lehet állni a végjátékba. Mindegyik nehéz, g£c!nehéz lesz. Az értelem soha nem fog minket megmenteni. Az máshol sem. A nap végén haza kéne valahogy jutni ahhoz, akit vagy amit szerettünk, és döntést kell hozni arról, hogy mit áldozunk fel és miért cserébe. Hogy meddig vagyunk hajlandóak elmenni.

Aztán dönteni kell róla újra meg újra, amíg helyzet van. S ha akarunk, ki/be lehet szállni jó és rossz időben is. Feltéve, hogy még érezni fogjuk az időket, vagy mondjuk úgy bármit... Minden áldozatnak csak annyi értelme s értéke van, amennyi személyes, akár az önmagunkért-való létben, akár a másikért-való létben, és ezekben együtt. Semmi más.

"Ugyan mit profitál az ember abból, ha az egész világot meg is nyeri, de önmagát közben elpusztítja? Mit adhatna az ember cserébe azért, hogy visszakapja a lelkét?"

- Máté 16:26

Semmit.

Na megyek, eltáncolok a tükörig és leköpök ott egy kormánytisztviselőt.