Yalom-napló (III): halálfogalom és haláltudat gyermekkorban

A halál rejtély a gyermekek számára is. Ha kívülről nem is látszik - Yalom szerint - a gyermekkor egyik legfontosabb fejlődési feladata a tehetetlenségtől és a megsemmisüléstől való félelem legyőzése. A megküzdési stratégiák pedig kivétel nélkül a tagadásra épülnek: talán nem is lehet másképpen.

Előre ugyan nem láttam, hogy bele tudok majd ebbe a dimenzióba is helyezkedni, de a szombat úgy hozta, hogy elvittem a kis Émit a Bécsi Természettörténeti Múzeumba, aztán már nem volt megállás.

"Remekművemet megmutattam a fölnőtteknek, és megkérdeztem őket, nem félnek-e tőle.

– Miért kellene félni egy kalaptól? – válaszolták.

Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint épp egy elefántot emészt. Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hogy a fölnőttek megérthessék, miről van szó. Mert nekik mindig mindent meg kell magyarázni. "

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Gyerekeket akadályozó körülmények

Ahogyan az előző részben leszögeztük, a halálszorongás jellemzően mögöttes formákban jelenik meg. A felnőttek - a szakemberek is - szeretnek úgy tenni, mintha ott sem volna. Pedig a halálszorongás a gyermekkori töprengésekig visszavezethető.

Gyermekkorban viszont a belső élményvilág és érzések kifejezését komoly nyelvi akadályok korlátozzák. A fejlődéspszichológusok szerint a kisgyermekek jó darabig képtelenek az elvont gondolkodásra (absztakcióra) - állítólag 10 éves kor körül kezdjük megérteni azt, hogy mi az "elképzelhető" vagy a "lehetséges".

Mivel a saját halál, a lét és a nemlét, a vég vagy az örökkévalóság, a tudatosság és a jövő mind-mind elvont fogalmak, Piaget még arra a következtetésre jutott, hogy korai életszakaszban nem lehet pontos fogalmunk a halálról. Freud is ezt bizonygatta, szerinte a gyermek számára halottnak lenni annyi, mint "távol lenni" anélkül, hogy különbséget tenne a távollét milyenségét illetően: elutazás? elidegenedés? halál? Valamiféle ismeretlen tartományban van az, aki eltűnt. Ezért Freud szerint a 8-9 éves gyermek csak keveset tud a halálról, ezért nemigen fél tőle. Csakhogy Freud sosem foglalkozott igazán gyerekekkel.

Egy további akadály tehát a felnőttek torzítása. A gyerekek világát ugyanis többnyire felnőttek értelmezik. Kutatáskor meg pláne. S ha halálról van szó, "habozás nélkül elfogadják a felszínes adatokat" - véli Yalom.

A halállal kapcsolatos ismeretek megszerzését erősen korlátozza az is, amit tanítanak nekünk gyerekként. A felnőttek szeretnek mielőbb megnyugtatni minket, általában a tagadás valamely egyéni módszerével vagy egy társadalmilag elfogadott halhatatlanságmítosszal. Gyerekként érzékelni egy felnőtt szorongását (mert valójában neki sincs válasza a végső problémára) megértjük, hogy a halállal kapcsolatos gondolatokat el kell fojtani. Így kialakul a tudás-szorongás-tagadás egyvelege.

Nálam például a szorongással biztosan vegyült, hogy a keresztény iskolában a memoriter a "mégha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy" - a hétköznapok egyik mondása meg a "ha Isten is úgy akarja, és élünk' volt.

A gyermek pszichés fejlődésének egyik rétege az élő és az élettelen közti különbség megértése. Piaget ezt a fejlődési ívet négy szakaszra bontotta:

• kezdetben élettelen tárgyakról is azt hisszük, hogy élnek,

• kb. 7 éves kortól csak mozgó dolgokat tekintünk élőnek,

• 8-12 év között a maguktól mozgó dolgokat véljük élőnek,

• 12 év felett fokozatosan közelíteni kezdünk a felnőttek látásmódjához.

Gondolatjáték 1: mikor érkeztek meg a fák élőlényként a világodba?

Gondolatjáték 2: amikor nagy leszel, te leszel Magyarországon a Jövő Nemzedékek Szószólója (ez az állami pozíció létezik: az Alapvető Jogok Biztosának helyettese) - miért nem sikítva ordítottál, mint egy gyerek a maszatolás helyett, amikor a természetvédelmi törvény fakitermelésre vonatkozó szabályait módosították? (POV: az illetményed csak a helyetes államtitkári illetmény felső határa, 1 650 000 Ft + egyéb állami vezetői juttatások és 40 nap éves alapszabadság)

Yalom szerint semmi sem indokolja, hogy a gyermekeknek meg kell tudni határozni az "élő" vagy "halott" fogalmát ahhoz, hogy a zsigereiben érezze: a rovarokhoz, állatokhoz vagy emberekhez hasonlóan egyszer ő maga is megszűnik létezni. Erikson például ír egy 4 éves gyermekről, aki epilepsziás rohamot kapott a nagymama ravatala utáni éjjel, aztán egy hónappal később, amikor talált egy elpusztult vakondot. A harmadik rohama két hónappal később volt, amikor véletlen összenyomott a kezében egy pillangót.

Rengeteg kőzetet megnéztem ma a múzeumban. Gyerekként éltem meg hasonló érdeklődést a kavicsok iránt. A kövek öntőformái a halottaknak: mindenféle furcsa testnek, amiben nem ismerjük fel magunkat. Ebben halacska voltál, abban meg csiga. Millióféleképpen próbált a forma kiszabadulni a kövekből. Néha csak a gerincünk lenyomata marad meg, máskor meg semmi.

A 4 éves gyerek:

Dr: Te is sokáig fogsz élni?

Gy: 100 évig.

Dr: És azután?

Gy: Lehet, hogy meg fogok halni.

Dr: Mindenki meghal.

Gy: Igen, majd nekem is meg kell.

Dr: Ez szomorú.

Gy: Akkor is meg kell halnom.

Dr: Kell?

Gy: Persze. Apukám is meg fog halni. Ez szomorú.

Dr: Miért fog meghalni?

Gy: Mindegy.

Tárgyállandóság vs. halálszorongás

Megérkeztem a tárgyi világba. Ezek a motyók mind itt vannak a múzeumban, míg alkotóik már rég megszűntek létezni. Csontok és ékszerek: ezeket itthagyták, mikor a víz alább mosta őket a földbe. A víz se old meg mindent.

"Az állandóságnak nincs jelentése a változás, a pusztulás vagy a megszűnés érzékelése nélkül" - így a gyerekekben csak együtt alakulhatnak ki ezek a fogalmak. "Eltűnt" - korán megjelenik ez a fogalom a játékban is - s nagy örömünket leljük az eltűnt, eldobált dolgok visszatérésében. Aztán szembesülünk azzal, hogy a tárgyak visszatérése nem olyan, mint az elmúlás. Elkezdjük keresni a kontrollt, nehogy mi is áldozatává váljunk.

Ezek annyira szorongtak az élettől és a haláltól, hogy fogták és formalinban eltették a tenger furcsa lényeit, aztán tűvel átszúrták az összes ízeltlábút, amit a Kertben találtak.

Ti is biztosan tapostatok hangyákat. Az egyik legélesebb gyermekkori emlékemre akárhányszor visszaemlékszem, mélységesen rossz érzéssel tölt el. De vajon miért? A lépcső aljában állok, és a masírozó hangyákat lesem. Nem tudom, hány éves lehetek, talán 5-6. Felállok és felkiáltok: "Milyen aranyos hangyák!" - aztán az arcom eltorzul - "Tapossuk el őket!" - és toporzékolni kezdek.

Vannak elméletek, melyek szerint egy gyerek agressziója, rosszindulata, rombolási hajlama arányos annak a veszélynek a nagyságával, ami érzései szerint az életét fenyegeti. S vajon ez vezethet-e később autoagresszióhoz vagy önpusztításhoz?

"A megszerzett tudás nem marad meg"

Egyszer megkérdeztek 598 gyereket, hogy vajon a halott házi kisállatuk tudja-e, hogy hiányzik a gazdájának. Meglepő módon a hatévesek inkább belátták a halál véglegességét és visszafordíthatlanságát, mint az idősebb 11-12 éves társaik. Egy másik vizsgálat három csoportra osztotta a gyerekeket - gyerekkor (5-8 év), latencia időszaka (9-12 év) és kamaszkor (13-16 év) - és a szorongás egy élettani paraméterét mérve (bőrellenállás-változás) hasonló következtetésekre jutott: "a halállal kapcsolatos szavak a kisgyerekekből és a kamaszokból sokkal nagyobb érzelmi reakciót váltottak ki, mint a latencia korában járó gyerekekből. (...) Úgy tűnik, a gyerekeket ebben a korban sokkal inkább a mindennapi élet rutinjával és az azzal járó örömökkel vannak elfoglalva".

Yalom azonban ezt naív magyarázatnak tartja. Szerinte egyszerűen arról van szó, hogy az élet korai szakaszában a gyermek magányos kutatásai során megütközik az "élet valóságos tényein" - így felfedezi a halált is, ami szorongással tölti el. Eztán megtanulja a valóság tagadását - a halál ténye a tudattalanba süllyed, a nyílt halálfélelem eltűnik (látencia). A kisgyermekkor tagadó rendszerei viszont kamaszkorban már nem lesznek hatékonyak.

A tagadás gyakoribb formái:

1. A halál felfüggesztett élet vagy alvás

Gy (4 éves): A halott ember olyan, mint aki alszik. A földben alszik. (...)

Dr: Fel fog valaha ébredni?

Gy: Soha. A halott csak azt tudja, hogy valaki kimegy a sírjához vagy ilyesmi. Érzi, hogy valaki ott van, vagy beszél hozzá. Érzi, hogy virágokat tettek a sírjára. A víz bemegy a homokba. Lassan, lassan, mindent hall.

Gy (4 éves): Sír, mert meghalt.

Dr: Dehát miért kéne sírjon?

Gy: Mert fél saját magától.

"A gyerek szemében az alvás hasonlít leginkább a tudattalan létezés élményére, az alvás az egyetlen támpontja arra nézve, hogy milyen lehet a halál. (...) számos klinikus állítja, hogy a halálfélelem fontos tényezője a felnőttkori és a gyerekkori álmatlanságnak."

2. Saját sérthetetlenség / különlegesség

A halál elkerülhetetlenségét magunkon kívülre helyezzük. Másokkal megtörténhet, de gyerekekkel nem... A különlegesség érzését (ideális esetben) a gyermek családban elfoglalt helye alapozza meg. Ez a tartalom később is megmaradhat, ahogy azt a 4. fejezetben majd még látni fogjuk az egyik alapvető védekezési mechanizmusnál.

3. Végső megmentő

Gyakorlatlag a születéssel kialakul az elképzelés, hogy valaki majd megment: "homályos alakokként észleli a szüleit, e csodás kíséretet, akik nem csupán mindenható mozgatói, de örökös szolgálói is egyben." Ez később szépen átfűződhet a halhatatlanság teológiai megoldásainak valamelyikébe (megváltás, kapcsolatfüggőség..).

A tagadás különböző formáit viszont számos körülmény megingathatja. A különlegesség érzése és a végső megmentőbe vetett hit szükségszerű védőhálók az halálszorongással való megküzdésben, így ha ezt a biztonságot egy gyermek nem kapja meg, annak szinte borítékolható következményei vannak az élet különböző szakaszaiban.

4. A halál megszemélyesítése

Gy (6 éves): Mindenhova van kulcsa, minden ajtót ki tud nyitni. Bejött a házba, és mindent összejárkált. Odajött az ágyhoz, és elkezdte húzni a takarót. Én jól betakartam magam. Nem tudta lehúzni. Azután elment.

Bár az éjszakai rémálmok cidrijére visszaemlékezve meglepőnek tűnhet, de a halál megszemélyesítésének is szorongásoldó funkciója van. "Amíg a gyerek azt hiszi, hogy a halál egy külső erő vagy alak, biztonságban van, mivel nem kell szembesülnie a még hátborzongatóbb valósággal (...), hogy a halál csíráit születéstől fogva mindenki magában hordozza." Mert ha a halál egy személy, akkor talán meggyőzhető vagy legyőzhető. Gyerekkorom démonjai sorban állnak a pofonért.

5. A halál kigúnyolása / elbagatelizálása

"A gyerekek szerte a világban eljátszák a halált és a feltámadást" - a mesék, filmek és videójátékok mindannyiunknak segítenek érzéketlenné válni a halállal szemben. De vajon mi történik, ha megnyomom ezt a gombot? Felvillan egy halott cápa. Pazar.

Look at all those fishes.

Tagadni csak azt lehet, amit már tudunk

Yalom szerint nem fokozatosan szembesülünk a halállal, hanem "túl korán, túl sokat" tudunk meg róla, és ezt a tudást tanuljuk meg így vagy úgy visszaszorítani az "ismeretlenbe".

A gyerekek sötétségtől, szörnyetegektől, szellemszerű lényektől félnek: a szorongás tárgyat keres magának és félelemmé alakul. Arról nem is beszélve, hogy ez a fenyegetettség újra életre hívja bennünk a szeparációs szorongást.

Fentieken túl, talán nem utolsó szempont az sem, hogy amikor az ember végül felhagy a tagadással, egyben szembesül azzal is, hogy hazudtak neki.

Kigyók, hol van most a méregfogatok?

Ki látott már ennyi féle madárkát! Titeket megöltek vagy meghaltatok?

Újra emlősök közt járok: visszatértem a szopás birodalmába.

---

Maradt 436 oldal és 7 fejezet.

Megjegyzendő: Yalom Egzisztenciális pszichoterápia könyvének első megjelenésekor (1980) Polcz Alaine életműve még nem volt teljes. Meghalok én is? A halál és a gyermek, illetve a Gyermek a halál kapujában c. kötetei például 1993-ban és 2001-ben jelentek meg.